Repülőjegy saját kézből

Felszálláshoz felkészülni!

Airfrance A380 – licit az első jegyekért New Yorkba

2009. okt.2

airfrance_airbus_a380

2009. október elsején elkezdődött a licit az Air France első Airbus A380-asának helyeiért.

A november 20-21-én induló A380-as new yorki járatok teljes bevételét a légitársaság az Air France alapítvány számára különíti el, így is segítve a rászorulókat. Az árverés csütörtökön 10 órakor kezdődött és 2009. október 21-ig tart majd.

Licitálni a világ bármely részéről lehet a “Turista” és a “Business” osztályokon található helyekre az eBay.fr honlapján 3, 5, 7 vagy 10 napos változó hosszúságú időtartamokban. A licitben az Air France rendszeres járatára szóló retúrjegy is benne van. Már az első napon 100 helyre lehet licitálni 7-10 napos időtartamban.

A részvételhez regisztrálni kell az eBay honlapján és be kell lépni a kifejezetten e célból létrehozott Air France butikba. A kikikáltási ár az esetek többségében 380 euró a Turista osztályon és 1380 euró Business osztályon. Az ár az eladási időszakban folyamatosan változhat.

Az első licitek megtétele után a licitáló e-mailt kap, hogy nyomon tudja követni a licit alakulását. Amikor a licit lezárul, a nyertes kap egy újabb e-mailt, hogy ki tudja fizetni a jegy árát, majd az Air France felveszi vele a kapcsolatot az utazással kapcsolatos egyéb feltételek tisztázására (visszautazás időpontjának meghatározása, személyes adatok rögzítése,…).

airfrance_airbus_a380_takeoff

A program lebonyolítására az Air France létrehozott egy honlapot, ahol valós időben lehet nyomon követni a még fennmaradó helyek számát.

További információk az A380 árverésről:


Kapcsolódó cimkék:

, , , , , , , , , , , ,


Email will not be published

Website example

Your Comment:

 



Cimkék:


Minden cimke »


Témák:

Aer Lingus (39)
Aeroflot (15)
Aerosvit (10)
Air Berlin (14)
Air France (98)
Air Malta (17)
Air Mauritius (2)
Air Namibia (4)
Air Seychelles (2)
airBaltic (3)
akciós (270)
Alitalia (36)
American Airlines (4)
Austrian Airlines (51)
British Airways (60)
Brussels Airlines (3)
Budapestről akciós (9)
Cathay Pacific (13)
Charter repülőjegyek (77)
Condor (2)
Continental Airlines (10)
Czech Airlines (36)
Delta Air Lines (5)
EasyJet (30)
EL AL (8)
Eva Air (5)
Ferihegy (1)
Finnair (21)
Fly Emirates (37)
FlyNiki (7)
Germania (1)
Germanwings (56)
Iberia (7)
Japan Airlines (1)
Jet Airways (3)
Jet2 (2)
KLM (48)
LOT (14)
Lufthansa (154)
Malév (151)
Martinair (1)
Norwegian Air (1)
Qantas (1)
Qatar Airways (25)
Rossiya (1)
Ryanair (181)
Scandinavian Airlines (1)
Singapore Airlines (3)
SkyEurope (24)
South African Airways (2)
Srilankan Airlines (11)
Swiss (67)
TAP Portugal (13)
Tarom (3)
Turizmus (2)
Turkish Airlines (21)
Vueling Airlines (25)
Wizz Air (101)



Archívum:




RSS Utazás

  • Víg Végnapjaink Fesztivál a Gödörben
  • Háztáji csemegék és divat a Szimpla kertben
  • LEGO-varázslat Győrben
  • Nyílt nap a Korda Stúdióban
  • Robin, a hód
  • Családi táncórák a Műcsarnokban
  • Szabadságharc a Móra-múzeumban
  • Fedett pályás motorshow a Symában
  • 9. Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztivál
  • Csonka János Emlékmúzeum

  • RSS Olcsó nyaralás

  • Bali nyaralás akciós áron
  • Cseh világörökségek és Prága
  • Valentin nap Sopronban
  • Március 15. Lisszabonban
  • Last minute nyaralás – Gran Canaria
  • Last minute nyaralás – Tenerife
  • Horvát nemzeti parkok
  • Tavasz Nápolyban
  • Szent Patrik nap Írországban
  • India – Nepál – Bhután

  • Utazom.com - aktív programok

    Aconcagua csúcsmászás
    2012.02.03 - 491000 Ft/fő
    Nagy-Fátra hótalpas téli túra
    2012.02.11 - 11900 Ft/fő
    Honduras - Moszkító-part
    2012.02.16 - 370500 Ft/fő
    Rax-Alpok hótalpas téli túra
    2012.02.25 - 11900 Ft/fő
    Patagónia, a szelek birodalma
    2012.02.26 - 299000 Ft/fő
    Barlangtúra a Solymári-ördöglyukban
    2012.02.26 - 6500 Ft/fő
    Kilimandzsáró, szafari, Zanzibár
    2012.02.27 - 399000 Ft/fő

    Utazom.com - Horvátország

    Plitvicei tavak télen
    2012.03.10 - 29900 Ft/fő
    Dalmát körutazás
    2012.05.24 - 55730 Ft/fő
    Varázslatos Isztria
    2012.05.25 - 46600 Ft/fő

    Utazom.com - Magazin


    WizzAir repülőjegy

    Malév repülőjegy

    Horvátországi nyaralás

    Görögország nyaralás

    Bulgária nyaralás

    Kuba utazás és nyaralás